Délibusz

2010.03.25. 23:23

Azt hiszem vissza kell vonnom a korábbi kijelentésemet miszerint Harkány jól megközelíthető tömegközlekedéssel..

Mostanában elég sokat ingázok Harkány és Pécs, napi kétszer megteszem a távot. Általában autóval, de ma hazafelé a tömegközlekedést választottam. Sajnos lekéstem (köszönöm PK..) a gyorsjáratot és a 12,00-kor induló busszal vágtam neki a 30 km-es távnak. Gombamód terjeszkedő tömeg fogadott a megállóban, nyomát sem láttam a sorban állásnak (ilyet eddig csak Komló felé tapasztaltam). 10 percel az indulás előtt begordult a velem kb. egykorú, kiváló magyar termék hírében álló Ikarus.

 Kedves, idős sofőrom szorgosan adta a jegyeket, a diákot nem kérte el, igaz egy ötszázasból már gondott okozott neki, hogy visszadjon. Szerencsére találtam ülőhelyet, igaz kicsit szűkös volt a térdemnek és a műbőr sem éppen simogatta a hátamat, de legalább ülltem. Fejtámláról és biztonsági övről akoribban még nem hallottak így azzal nem kellett bíbelődnöm. Először akkor kezdtem gyanakodni, hogy nem mindennapi élményben lesz részem mikor megpillantottam egy matricát az alábbi felirattal a sofőrfülkén: Das neue Opel Kadett.. Ha jól tudom az utolsó széria 1985-92-ig volt gyártásban.

  Abusz lassan megtelt és mi hasonló sebeséggel elindultunk. Csak Pécsen háromszor álltunk meg de mint a menetrendből megtudtam ez lehetett volna roszabb is. A harányi leszállómig volt még további 9 megállásunk, ami 25-30 km-en nem semmi. A kényelemről nincs mit írnom, az ár viszont elfogadható. Hajlandó lennék akár többet is fizetni egy kényelmes gyorsjáratért csak járnának gyakrabban. Az út során megelőzött minket egy teli szemétszállító autó és egy dupla pótkocsis teherautó is. Nem küzdöttek, állva hagytak minket. Ennek megvolt az az előnye, hogy a kátyúknál nem kellett lelassítani a 40-es tábla jelzésére, mert annál nem mehettünk sokkal gyorsabban. Mikor már azt hittem a célegyenesben vagyok még lefordultunk Túronyba is. Az út mégjobban rázott és a türelmem is kezdett fogyni. Mikor sikerült áthámoznom magam a melettem virágcsokrot (Harkányban is vannak virágboltok!!! áááá) szorongató bácsin egy elég durva  térdfájással menekültem le buszról.

A tanulság, hogy kerüljük a déli buszt és a nem gyorsjáratot. Javaslom az illetékesekenek, hogy indítsanak ilyen járatokat sűrűbben, sok autóst elcsábíthatnának, akik (velem együtt) még többet is hajlandóak lennének fizetni, mint a "fapados" utazásért.

Szerző: qmatron

4 komment

Címkék: utazás

A bejegyzés trackback címe:

https://harkanyi.blog.hu/api/trackback/id/tr671869268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pumdavid 2010.03.26. 08:35:40

1. Harkány igeis jól megközelíthető tömegközlekedéssel. Nem csak Pécs-Harkány viszonylatban, de rengeteg buszjárat indul vagy érinti a várost. Ne panaszkodj, lehetne sokkal rosszabb is.
2. Én is le szoktam késni a buszomat, és akkor nem 20 percet kell várnom, hanem másfél órát.
3. A fent említett magyar ipari csoda egy Ikarus 250-es autóbusz, 1967 óta van gyártásban. És még mindig nagyszerű állapotban van, megnézném mi lesz a gyorsjáratos, gyönyörű, fejtámlás, biztonságiöves, felülmúlhatatlan és gyünyürű buszokból 20-25 év múlva.
Pécsen menetrend szerint 2 helyen áll meg, nem többször.
4. Látom utánanéztél az Opel Kadettnek a wikipédián, nem ártott volna utánanézni Túronynak sem. Ugyanis nem oda tért be a busz, hanem Csarnótába. 9 megállás miatt fölösleges koptatni a billentyűzetet, a harkányiak zöme sem a nagybuszmegállóban szokott leszállni, akkor meg nem értem, hogy hova a nagy felháborodás, hogy megáll Szalántában/Túronyban/Csarnótában. A buszok egyéként 55-65-ös tempóval szoktak menni az üzemanyagtakarékosság miatt.
5. Fájt a térded?! Ez most komoly? Velem egyszer becsúszott az árokba, egy pesti busz meg kamionnal ütközött, mégsem írom meg a blogomban.

Tégy egy szívességet, és inkább utazz autóval és hagyd meg az ülőhelyet azoknak, akik nap mint nap busszal utaznak és nem panaszkodnak, hanem örülnek, hogy egyáltalán eljuthatnak a céljukig.

qmatron · http://fattyboom.blog.hu 2010.03.26. 11:57:46

@pumdavid: Köszönöm a hozzászólást.
1. Biztos félreértettél de Harkány szerintem is jól megközelíthető tömegközlekedéssel, ezt korábban már kifejtettem egy posztban. Nincs ok panaszra, sűrűn járnak a buszok és az ország (de legalábbis a Dunántúl) több pontjával van összeköttetés.
2. Örültem, hogy csak 20 percet kellett várnom és nem 45-öt (Ha jól tudom általában ilyen gyakran indul busz Harkány-Pécs között).
3. Az Ikarusok előtt tényleg le a kalappal, hogy még most is mennek. A mai buszok nem lesznek sehol 20 év múlva valamint köszi a típus információt. Menetrend szerin lehet csak kétszer áll meg de mi háromszor tettük.
4. Csarnótát elírtam. Sorry. Nem sajnálom tőlük a betérőt és az útvonalon lévő településektől sem a megállót. Egyszerűen úgy gondolom lehetnének sűrűbben (reggel, délutáni csúcs idején) gyorsjáratok, amik tényleg alternatívát jelentenék az autóval szemben.
5. Remélem az árokba csúszós kalandot megúsztad és köszönöm kérdésed, jobban van a lábam.

Kadarnet 2010.03.26. 13:58:44

Üdv, erre a Kadett reklámos buszra emlékszem, pedig az 92'-ben volt..:D

Acmee 2010.03.30. 09:08:47

Nem véletlen a "közmondás, hogy "Tele vagyok, mint a déli busz" :)
süti beállítások módosítása