Az utolsó poszt

2013.01.07. 22:35

A blog majdnem 3 évet élt. Igazán aktív sosem volt, így azon is meglepődnék ha ezt olvasná valaki. Ha mégis így lenne és érdekel a téma nézz be a harkanyblog oldalra, hátha megvalósítom, ami fejben már összeállt.

Ha a szerkesztővel szeretnél kapcsolatba lépni, erre a legalkalmasabb csatorna a G+, ha szállást keresel a városban pedig itt nézz körül: www.balniki.hu

Mindenkinek köszönöm aki kommentelt, megosztott vagy olvasott valaha.

Szerző: qmatron

Szólj hozzá!

Címkék: búcsú

 Biztos mindenkit elkapott már az érzés, mikor visszatért a szülővárosba és egy hely teljesen megváltozott de számára mégis ugyanaz maradt. A Séta a múltba sorozattal ilyen, számomra fontos vagy emlékezetes helyeket szeretnék bemutatni. A biciklis úttal kezdem.

Akinek van helyismerete annak biztos mond valamit az Alma és a Kreszpark közti terület. Mostanában sokat járok erre és futás vagy kutyasétáltatás közben is van időm gondolkodni. Emlékszem mikor még nem is volt biciklis út, csak mi használtuk annak a gyerekkori barátokkal mert közel volt és nem jártak arra autók. Először még Csepellel majd BMX-el száguldottunk a kavicsos úton és kerülgettünk vagy épp ugrattunk a termál víz miatt kialakított beton aknatetőkön és csak suhantunk gondtalanul a hatalmas, árnyékot adó fák alatt.

A következő erős emlékem a hellyel kapcsolatban miután kivágták a fákat, lebetonozták az egészet és padokat raktak ki, már kamasz koromhoz köthető. A gondtalanság még talán megvolt de már nem suhantunk csak ültünk a padon. A gimiből hazafelé tudtam, hogy a barátok már várni fognak néhány kis üveg vodkával vagy cigivel amit a közelben szereztek be a "Mónikából". Rengeteg pozitív élmény köt azokhoz a padokra de azért mikor már a 20 centis havat lesöpörve "csöveztünk" az utcán egyre kevésbé tűnt vidám dolognak. Szépen lassan elmaradtak a hajnalig történő piálások a sövénycsaták és mára már a Tupac lives vagy a Thug life feliratok is megkoptak vagy éppen teljesen eltűntek.

A barátok és a helyek is cserélődtek mára, megkoptak pont mint a biciklis út. Mintha az elmúlt 10 évben csak negatív változások történtek volna. Széttört padok, hiányzó szemetesek és egy félig lebontott polgármesteri hivatal ami előtt szintén sokat időztünk. Nyaranta azért még néha előfordul, hogy összejövünk páran a régi bandából, akkor előkerül pár sör és pár óráig újra 16 évesek leszünk de a gondtalanság már rég elszállt  fejünk felől.

Mostanra csak a téli szürkeség maradt és a kihalt, lepusztult biciklis út ami egy magányos futónak vagy kutyáját sétáltató embernek azért néha még mindig megdobogtatja a szívét pár másodpercre..

Szerző: qmatron

Szólj hozzá!

Címkék: seta

Furcsaságok 4.

2010.03.30. 18:06

Még mindig érnek meglepetések. Se nem jó se nem rossz dolgok, egyszerűen csak meglepő, mert eddig csak ritkán találkoztam ilyenekkel. Most több "eseményt" szedtem össze egy postban.

Visszatért a lovaskocsi és a traktor. Előbb utóbb már nem lesz furcsa, úgy tűnik hozzá kell szoknom.

Látom a csillagokat és a holdat. Ez sokaknak furcsának tűnhet, de nézzetek fel az égre egy nagyobb városban majd tegyétek ugyanezt vidéken és meglátjátok miről beszélek.

Az emberek közvetlenebbek, beszélgetni akarnak szinte mindig. Olyan, hogy valaki ne köszönjön rád egy lépcsőházban vagy ne köszönjön vissza ha Te megelőzted, nincs. Még a közös képviselő is megteszi ezt, bár nem túl hangosan és elég morcosan néz :)

Csend. Imádom, sokszor csak egy bicikli csap zajt az utcában vagy a madarak csicsergése, esetleg egy fűnyíró zaja. Kocsi szinte alig, közelebb a temészet. Pár napja két teljes szívárványt is láttunk, gyönyörű volt a naplementével és az eső utáni tájjal :)

Dió. Egy kutyus neve akit az utcában találtunk. Szerencsére telefonszám is volt rajta, így vissza tudtuk adni a gazdinak :) Nem ez volt az első szökése meg általában is rengeteg az "önsétáltató" kutya errefelé.

A kakaskukorékolsát majdnem elfelejtettem, érdekes hallgatni ill. ébredni rá :)

Délibusz

2010.03.25. 23:23

Azt hiszem vissza kell vonnom a korábbi kijelentésemet miszerint Harkány jól megközelíthető tömegközlekedéssel..

Mostanában elég sokat ingázok Harkány és Pécs, napi kétszer megteszem a távot. Általában autóval, de ma hazafelé a tömegközlekedést választottam. Sajnos lekéstem (köszönöm PK..) a gyorsjáratot és a 12,00-kor induló busszal vágtam neki a 30 km-es távnak. Gombamód terjeszkedő tömeg fogadott a megállóban, nyomát sem láttam a sorban állásnak (ilyet eddig csak Komló felé tapasztaltam). 10 percel az indulás előtt begordult a velem kb. egykorú, kiváló magyar termék hírében álló Ikarus.

 Kedves, idős sofőrom szorgosan adta a jegyeket, a diákot nem kérte el, igaz egy ötszázasból már gondott okozott neki, hogy visszadjon. Szerencsére találtam ülőhelyet, igaz kicsit szűkös volt a térdemnek és a műbőr sem éppen simogatta a hátamat, de legalább ülltem. Fejtámláról és biztonsági övről akoribban még nem hallottak így azzal nem kellett bíbelődnöm. Először akkor kezdtem gyanakodni, hogy nem mindennapi élményben lesz részem mikor megpillantottam egy matricát az alábbi felirattal a sofőrfülkén: Das neue Opel Kadett.. Ha jól tudom az utolsó széria 1985-92-ig volt gyártásban.

  Abusz lassan megtelt és mi hasonló sebeséggel elindultunk. Csak Pécsen háromszor álltunk meg de mint a menetrendből megtudtam ez lehetett volna roszabb is. A harányi leszállómig volt még további 9 megállásunk, ami 25-30 km-en nem semmi. A kényelemről nincs mit írnom, az ár viszont elfogadható. Hajlandó lennék akár többet is fizetni egy kényelmes gyorsjáratért csak járnának gyakrabban. Az út során megelőzött minket egy teli szemétszállító autó és egy dupla pótkocsis teherautó is. Nem küzdöttek, állva hagytak minket. Ennek megvolt az az előnye, hogy a kátyúknál nem kellett lelassítani a 40-es tábla jelzésére, mert annál nem mehettünk sokkal gyorsabban. Mikor már azt hittem a célegyenesben vagyok még lefordultunk Túronyba is. Az út mégjobban rázott és a türelmem is kezdett fogyni. Mikor sikerült áthámoznom magam a melettem virágcsokrot (Harkányban is vannak virágboltok!!! áááá) szorongató bácsin egy elég durva  térdfájással menekültem le buszról.

A tanulság, hogy kerüljük a déli buszt és a nem gyorsjáratot. Javaslom az illetékesekenek, hogy indítsanak ilyen járatokat sűrűbben, sok autóst elcsábíthatnának, akik (velem együtt) még többet is hajlandóak lennének fizetni, mint a "fapados" utazásért.

Szerző: qmatron

4 komment

Címkék: utazás

Autózunk

2010.03.24. 17:18

Nem feltétlenül kisvárosi probléma, de ha be akarok jutni az "agllomerációból" a "nagyvárosba" meg kell küzdenem az alábbi dologgal.

Pécs és Harkány közt nincs nagy távolság, ezt már korábban kifejtettem. Nemrég készült el egy négysávos út a pogányi reptér és Pécs közt. Ez lényegesen lerövidíti az utat. Mindössze 16 km-en kell kerülgetni a kátyúkat és két falun átküzdenünk magunkat. Miután azt hisszük, hogy túl vagyunk a nehezén, kikanyarodunk a körforgalmból és csak "siklanánk" Pécsig, nah akkor szoktam agyvérzést kapni.. Ideje lenne megismertetni az emberekkel a kresz 36. § -át. Ha nem ugrana be nektek sem fejből,akkor a párhuzamos közlekedésről van benne szó. Az emberek egyszerűen nem képesek jobbra tartani. Minden alkalommal legalább 4-5 autós tököl a belső sávaban kb. 80-as tempóval. Én mindig igyekszem szabályosan közelekedni és a belsőben előzni, ezért először finoman balra indexelek, majd villantok és a legvégén dudálok. Ezek közül általában semmi sem szokott használni de legalább tudják, hogy jövök és ha megelőzöm jobbról az autót nem fogja véletlenül rámhúzni a kormányt. Tudom-tudom én vagyok a bunkó, hova sietek és különben is kapjam be mert többet szabálytalankodok mint ők.. Ez persze igaz de mentségemre, hogy én csak szabályos akarok lenni és ha leelőztem őket nem fékezek be, nem várom meg őket az első lámpánál és nem mutogatok a kocsiból.

Tanulság nincs. Kiírtam magamból, így talán legközelebb kevésbé fog bosszantani a dolo

Szerző: qmatron

Szólj hozzá!

Címkék: utazás

Furcsságok 3.

2010.03.23. 12:51

A traktor. Láttam már, sőt vezettem is. Nagyszüleim falun élnek így nincs is vele bajom de amikor egy városban megy el az ablakom alatt az utánfutón 4-5 vasvillát szorongató emberrel a fedélzeten, azért az meglepő..

 

 

 

Szerző: qmatron

Szólj hozzá!

Címkék: meglepő

Közlekedünk

2010.03.18. 07:30

Sarkalatos kérdés volt a leköltözéskor a Pécsre történő bejárás megoldása. Szerencsére eddig elég jók a tapasztalataink, a hó is gyorsan elolvadt és heti max. 2-3 alkalommal kell ingéznunk. Autóval kb. 20-25 kilométert kell megtennünk ami kényelmes tempóban 18-20 perc. Ez teljesen elfogdható. Az út állapota ellenben siralmas. A pogányi reptérig annyi és akkora kátyú van, hogy nincs értelmes kerülgetni és hol 40-es hol 60-as tábla van kint végig. Szerencsére nincs kiadva a pénzbehajtás a rendőröknek így saját felelősségre lehet menni.

A busz közlekedés egész jó, óránként fél óránként biztos megy valami. A gyorsjáratokat használtam eddig, kényelmesek és időben is közelítenek az autóhoz árban viszont bőven verik azt.

Sajnos nincs vonatközlekedés, pláne nincsenek elővárosi vonatok. Annak örülnék, meg annak ha Villányba menne vonat, amin tudok inni már menetközben is :) Egyébként a város viszonylag jól megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel is, nincs elzárva. Siklóssal szinte egybenőtt és a határ is közel van. Horvátországgal nem érzek aktív kapcsolatot a térségben semmilyen téren, ezen talán az Uniós csatlakozás fog majd javítani.

Összeségében amit megspórolunk a lakhatáson bőven fedezi a közlekedés plussz költségeit, így ez a pont kipipálva, még mindig nem bántam meg a költözést :)

Szerző: qmatron

1 komment

Címkék: utazás

Furcsaságok 2.

2010.03.17. 21:22

Csak egy rövid de érthetetlen dolog amivel szembesültünk. Miért használják a gyalogosok az úttestet a közlekedésre?? Tényleg nem értem, főleg akkor amikor mindkét oldalon van járda és még kocsik sem parkolnak rajta. Tudom én, hogy kicsi a forgalom de akkor sem értem. Korra, nemre, állampolgárságra való tekintet nélküli jelenségről beszélünk ami nemcsak kisvárosokban de falvakban is erősen ott van. Magyarázat? Nem találok. Arra gondoltam először, hogy simább az aszfalt de ez megdőlt mert a járdák sem kátyúsak.. Az igaz, hogy nemcsak ketten hanem 4-6 ember is elfér egymás mellett de azért adj király katonásat játszani a kocsikkal szemben mégse a legjobb ötlet. Ha bárkinek van ötlete miért lehet ez segítsen, hogy ne legyenek álmatlan éjszakáim és az is érdekelne, hogy Harkányon kívül milyen a helyzet.

Szerző: qmatron

2 komment

Címkék: meglepő

Rosé Kisvendéglő

2010.03.17. 07:30

Étterem kritikát szeretnék írni. Sokat. Remélem összejön, ez az első próbálkozás. A véleményem szubjektív mivel egy átlagos vendég vagyok mindenhol, abból a szemszögből tudok csak véleményt írni.

Kisvendéglő vagy étterem, ezt már nem tudom pontosan. Ha jól emlékszem az előbbi de rákerestem a neten és ezen: http://villanyiborvidek.hu/hu/programok/44_telehas-felpenzen a linken kívül semmit sem találtam róla. Ez mindenesetre nem bíztató. A kezdeményezés amiben részt vettek viszont annál inkább. Kicsit több mint egy hónapig számos harkányi éttermet lehetett kipróbálni féláron.

Kétszer jártam a Rosé-ban, bár ha rajtam múlik ezt csak egyszer tettem volna de mivel mindkétszer vendég voltam így azért annyira mégsem keserű a szájízem :) Sokat vártam a helytől, mivel egy mesterszakács a séfük, sanos csalódnom kellett. A hely viszonylag új, korábban Ír kocsma/étterem volt és Harkányban az egyetlen hely ahol lehetett csapolt Guiness-t kapni. Ezt azért sajnálom. A design maradt a régi, néhány művirággal és ajtódísszel "dobták fel" a helyet. Kis vendéglőről  (a szóvicc blog remélem nem csap erre le..) beszélünk, boxokkal amik baráti iszogatásokra jók de családi vacsorákra már kevésbé. Én az utóbbi miatt tértem be hozzájuk. Az étlap rövid volt, amit bíztatónak találtam mert ilyen esetekben általában nagyon jól elkészítik az ételeket. Az első sokk a bor kiválasztásakor ért. Nem volt rose egy Rosé nevű helyen.. "Választhattam " egyfajta folyó borból, igaz a kékfrankos egész tűrhető volt de ilyen esetben ha én lennék a tulaj átugrok a szomszédos szupermarketbe és veszek pár palackot. Fokhagyma krémlevest (tudom, nem megy a borhoz de ez tűnt a legjobbnak) rendeltem, ez vízből és tubusos fokhagymakrémből állt szerintem. Ilyet nemhogy mesterszakács nem adhatna ki a kezéből de pár nappal később mi is jobbat csináltunk otthon. A főétel rendben volt, ajánlotta is a pincér. Gondolom sokat csináltak a marhapörköltből. Espresszoval zártam a vacsorát de elég vizes volt a Lavazza arculatát sikeresen lenyúló kávéfajta (ígérem utánna nézek pontosan mi is volt).

A második látogatásom egy nagyobb családi összejövetel volt. Ekkor jeleztük, hogy készüljenek borokkal, volt is palackos Riczu rosé, rizling és talán oportó is 1,5  literes ház bora kiszerelésben. Ennek örültem, ráadásul beszereztek három üveg pálinkát is (Szicsek) ,amik teljesen rendben voltak, viszont se whiskey se cognac nem volt. Utóbbit főleg nagyapám bánta :) Előre rendelt menü volt, a leves most sem sikerült nekik. A tárkonyos csirkeragu náluk aprólékból, csontból, rengeteg tárkonyból és tejszínből áll. Nálam nem és sajnos nem is tudtam megbírkózni a kimert mennyiséggel. Főételnek húsok voltak és vadas. Előbbit nem lehet és nem is sikerült elrontani, az utóbbinál a zsemlegombóc elég vizes volt de végülis ez még belefér.

Az árak rendben vannak, főleg mikor még felezik is a számlát de nagyon meg kell gondolni mit eszünk és a leveseket messziről kerülje el mindenki aki kedvet kapott a hely kipróbálásához.

Szerző: qmatron

4 komment

Címkék: evés

Furcsaságok

2010.03.16. 18:07

Néhány dolog amivel eddig elég ritkán találkoztam és érdemes megosztanom másokkal.

Az egyik ilyen pár perce történt, semmi különös csak meglepett, hogy egy lovaskocsi húzott el az utcában.. Na nem az a városnézős/hintós típus, hanem a "klasszikus" melózós, persze "kakitartó" nélkül. Az utcánkban két szálloda is van és a "main street-el" párhuzamos, nem igazán nevezhető falusias jellegűnek, szóval ezért találtam meglepőnek a dolgot.

 

 

 

A másik furcsasággal szerintem még fogok találkozni, mert figyelni fogom. Van egy helyi TV adó, amit kreatívan Pátriának neveztek el. Honlapjuk is van, érdemes megnézni, rendkívül igényes és informatív..www.patriatv.hu Persze összeségében jó, hogy van ilyen, nyilván kis pénzből gazdálkodnak és nem is történik sok minden errefelé de azért egy kicsit lehetnének igényesebbek is. Sok minden nem a pénzen múlik. Nade a lényeg, rendőrségi hírekre lettem figyelmes amit egyenruhában olvasott be a közeg és Ő bírta nevetés nélkül, mi nem. Már gyanakodtam, hogy felsorolt több garázs és "sufni" feltörést ahonnan láncfűrészt és fúrót loptak el minden esetben, a láncfűrész típusa Husqvarna, amit rendőrünk így mondott: HUSSKVÁRNA. Ezt még csak-csak megemésztettem volna de amikor részletesen leírták az egyetlen személyi sérüléssel járó balesetet a rendőrkapitányság területén majdnem leestem a székről. A történet főszereplője két biciklis volt akik egy kereszteződésben ütköztek és egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett. Innen is jobbulást neki és figyeljenek az öngyújtótolvajok mert rendünk éber őrei lecsapnak!

Szerző: qmatron

4 komment

Címkék: meglepő

első nap..

2010.03.10. 11:35

 Akkor hol is kezdjem. Először is Én - nevem legyen mondjuk Panda :) - új vagyok itt. Párom -  és egyben e blog szerzője - által csöppentem ide, Harkányba. Sok fele laktam már (közepes város, nagyobbacska város, vagy Budapest - hívjuk nagyvárosnak :) ) de ilyen piciben még nem.. Falun élő nagyszülők is kimaradtak az életemből, tősgyökeres városi vagyok. :) Harkány viszont... Hát.. jóindulattal sem nevezhetném még csak kisvárosnak sem :) (nálam az úgy kb. 10ezer főnél kezdődik.. ) Ha jól tudom háromezer valamennyi lakosa van, szóval nincs mit szépíteni: pici. Szóval én is féltem kicsit a költözéstől, főleg mivel párom szülei és egy maroknyi baráton kívűl nem igen ismerek itt senkit. 

Jött egy lehetőség, hogy kilencedik emeleti, frekventált városrésznek jóindulattal sem nevezhető pécsi lakásunkból leköltözhetünk ide, 24 km (plusz-mínusz pár) távolságra, egy új utca, új építésű lakásába. Hát nem sokat gondolkodtunk :) Szóval így adódott, hogy Párom, Én és Yoko nevű szeretetgombócunk (aka kutya) kikötöttünk Harkányban.

Beköltözésünk napján egyből rá is kellett jönnünk, mennyire más is itt, mint ahol eddig laktunk. Első nap a lakásban, doboz-doboz hátán, és mi egy lapraszerelt könyvespolc összeállításán ügyködtünk épp - elég kis sikerrel :) Hallottunk egy kopogás félét, de mivel épp mi is nagy csavarás - kalapálásban voltunk - szinkronban dolgozva, két eszközzel hoppá! - nem igen törődtünk vele... Jelzem, kutyánk sem kezdett el vadul ugatni, ami jellemző rá, amint meghal akár egy apró idegen koppanást is..  Pár másodpercel később arra leszünk figyelmesek, hogy egy nyugdíjas korú hölgy igyekszik belépni a bejárati ajtón - kevés sikerrel, köszönhetően a temérdek doboznak, és Yoko mint egy ágyugolyó veti magát ordítva az ajtó felé. Mint késöbb kiderült ő volt a közösképviselő.. (persze ezt nem tőle tudtuk meg... ) Hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtunk a döbbenettől, hogy valaki csak úgy benyit a lakásba. (azóta zárjuk az ajtót :D )

Jelzem, nem mutatkozott be, csak valami olyasmit mondott, hogy behozta a leveleinket.. Erre párom (aki innentől B. mert az rövidebb :) ) egy-két közepesen mogorva és sértő szót intézett hozzá, miszerint mifelénk nem illik bejönni csak úgy, és elköszöntünk a hölgytől. (értsd: viszlát - ajtó csuk és zár :) ) 

Szóval első nap nem indult túl pozitívan... de folyt. köv. :)

Szerző: csiil

5 komment

Címkék: köszöntő

Visszatérés

2010.03.10. 10:12

Harkány. Egy kisváros a déli határnál. Itt nőttem fel de az elmúlt hét évben csak látogatóba jöttem, barátokhoz vagy a családhoz. Nem gondoltam, hogy visszaköltözök egyszer, de így alakult. Féltem a költözéstől és kétségeim voltak pedig egy kilencedik emeleti panel helyett itt egy földszintes, újépítésű lakásban lakunk. Végülis nem bántam meg, így kicsit több mint egy hét alatt.

A blog a városról fog szólni és arról, hogyan tudunk beilleszkedni egy kisvárosi közegbe, hogy látjuk azt "külsősként". Mindenről írok, ami tetszik és ami nem. Az utóbbiból több lesz, na nem azért mert itt minden rosszabb, hanem mert ilyen vagyok, általában semmi sem jó és mindent kritizálok.

Csak néhány dolog, amiről rövidesen posztolok: Parkolás, közlekedés. Éttermek, kávézók, pékségek. Építészet. Kutyasétáltatás. Vásárlás.

Persze jó lenne ha majd olvasnának páran és küldenének posztot Harkányról vagy magukról, hasonló helyzetben.

Frappáns lezárás helyett csak simán jó olvasgatást kívánok mindenkinek. És még valami, az oldal erős kezdeti stádiumú és nem igazán átgondolt, szóval építő kritika jöhet :)

Szerző: qmatron

6 komment

Címkék: köszöntő

süti beállítások módosítása